LOVASSY SÁNDOR (Abony, Pest vm., 1855. okt. 28. - Keszthely, Zala vm., 1946. júl. 8.) biológus, tanár, múzeumszervező
Alsó- és középfokú tanulmányait több városban végezte, felsőfokú
oklevelet előbb a debreceni Országos Gazdasági Felsőbb Tanintézetben, majd
Budapesten a Tudományegyetemen szerzett. Nagyrőcén (Gömör megye) polgári
iskolai tanár volt, 1889-től a keszthelyi akadémián tanított. Több tárgyat is
előadott, 1916-ban az intézmény vezetője lett, 1921-ben nyugdíjazták. Sokoldalú
kutatómunkát végzett: ő telepítette a tündérrózsát a hévízi tóba, madártani
megfigyeléseket végzett, több tanulmánya jelent meg a háziállatok származásával
kapcsolatban, érdekelte a dísznövénykutatás, a gazdasági állattan is. Tizenkét
éven át a Keszthelyi Hírlap felelős szerkesztője volt. 1898-ban alakult meg a
Balatoni Múzeum Egyesület, ennek elnöke 1941-ig Lovassy volt. Nagy érdemeket
szerzett az intézmény megszervezésében, épületének létrehozásában. Élete utolsó
éveit visszavonultan töltötte. Sírja Keszthelyen van, lakóházán emléktábla, a
Balatoni Múzeum előtt mellszobra, Hévízen táblája van.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése